~Talán ők segíthetnek...~Lizzie Cox
*Lizzie*
-Sziaa! Felébredtél?-hajolt egy srác az arcomba de még csak homályosan láttam.
-Szia! Hol vagyok??-kérdeztem és dörzsöltem a szememet, mikor ránéztem. Gyönyörű, göndör haj. Csillogó zöld szemek és elképesztő mosoly! Így tudom elsőre jellemezni.
-Mi történt veled?-kérdezte aggódva és a mosoly pillanatok alatt eltűnt az arcáról.
--Nem tudom.-sóhajtottam.-Álmodom?-kérdeztem és hunyorogva ránéztem a fiúra.
-Nem hinném!-nevetett fel.-Nagyon meggyötörtnek tűnsz...-halkult el a hangja.
-Az is vagyok...-mondtam és elcsuklott a hangom. Egy apró könnycseppet is elmorzsoltam, amikor egy kéz hozzáért az arcomhoz. Mire én elhúzódtam. Félek az érintésektől Brad óta...
-Mi a baj?-kérdezte.
-Annyi minden történt velem az elmúlt 2 napban, hogy az italozásba menekültem. pedig nincs is pénzem, hogy ilyenekre költsek. Olyan idióta vagyok!-temettem az arcom a tenyerembe.-Mit gondolhat most rólam?-bámultam magam elé.
-Kicsoda?-nézett rám erősen szemembe fúrta a tekintetét.
-Anyukám.-és itt végleg eltört a mécses. Sírtam, sőt zokogtam.
-Ne! Ne sírj kérlek. Hol van anyud? Odaviszlek!-mondta és felállt megkeresni a kocsikulcsát.
-Nincs itt..elment-sírtam tovább.
-Jézusom! Ne haragudj!-kapott észbe.-Segíthetek valamiben?-ült le mellém és megsimította a combom.
-Ne érj hozzám kérlek!-szipogtam.
-Jajj ne haragudj!-húzta el a kezét.
-Hogy hívnak?-kérdezte kis idő után.
-Lizzie Cox.-szipogtam.
-Harry Styles.-mondta és egy szomorú mosolyra húzta a száját.
-Tényleg nagyon sajnálom mai veled történt.-vett egy mély levegőt.-Nem vagy éhes? A srácok most csináltak reggelit.-mosolygott rám.
-De, köszönöm szépen.-mondtam és feltápászkodtam. Nagyon fájt a fejem.
-Előtte megmutatnád, hol a mosdó?-kérdeztem szégyenlősen.
-Persze! Itt kimész a szobából és rögtön szembe.-mosolygott. -Lent várunk.-mondta és kiment, én pedig a mosdó felé vettem az irányt.
Beléptem és belenéztem a tükörbe. Karikás szemek, meggyötört arc és kócos haj. Gyönyörűen néztem ki..ch! Megmostam az arcom és a kezemmel megigazgattam a hajam. Ez a srác, Harry. Olyan kedves velem...
Mikor a fürdőben végeztem elindultam lefelé a lépcsőn. egy hatalmas nappaliban találtam magam. Sehol senki, de nagyon nagy zajt és nevetéseket hallottam az egyik ajtó mögül. Félve oda léptem, majd benyitottam. 5 fiatal mosolygós sráccal találtam szembe magam, az egyik Harry volt.
-Sziaaaaa!-ordították és nevetve integettek nekem.
-Sziasztok. Lizzie vagyok!-mondtam félve.
-Ne félj! Nem harapunk!-ugrott elém egy barna hajú srác, Superman-es pólóban. Elkapta az alkarom és odahúzott az asztalhoz.
-Csüccs!-mondta és kihúzta nekem a széket.
-Köszi!-mondtam mosolyogva.
-Hány éves vagy hmm...nymm...hmm!-mondta a szőke srác teli szájjal, mire kuncogtam egy kicsit.
-19.-mondtam.
-Tessék!-tett le elém egy másik barna hajú srác egy tányér palacsintát.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá. Csak ültem és bámultam őket. lehet ők lesznek az első barátaim? Olyan jó fejnek tűnnek. De nem akarok megint csalódni. Hiányzik az, hogy anya megmondja mit tegyek...nagyon!
-Hahó Liz! Itt vagy?-kérdezte egy fekete hajú srác aki eddig csendben evett!.
-Ja, igen bocsi! Csak elgondolkodtam!-mondtam és elpirultan a hajamat csavargattam.
-Nem is eszel?-nézett rám az egyik barna hajú srác, akitől a palacsintát kaptam.
-De! Tényleg bocsi!-mondtam és kínosan elnevettem magam, majd elkezdtem enni. Úgy néztem rám, mint akik nem is tudom mit látnak.
-Mi olyan érdekes azon ahogy eszem?-kérdeztem nevetve.
-Hallod te csaj! Még be sem mutatkoztunk!-ugrott mellém a hiperaktív barna hajú srác.
-Louis vagyok! A hiperaktív!-mondta és meghajolt előttem, mintha én lennék a királynő mire én elnevettem magam.
-Liam a nevem kisasszony! Az udvarias!-mondta a másik barna hajú és kezet csókolt nekem.
-Niall vagyok! Az éhenkórász!-nevetett és ő is meghajolt előttem.
-Zayn vagyok! Az egoista!-mondta mosolyogva és elővett a zsebéből egy tükröt, majd valami olyat motyogott magának, hogy "Igen! Ma is jól nézel ki".
-Harry vagyok, de ezt már tudod! A szívtipró!-mondta és egy puszit nyomott az arcomra, mire elpirultam.
-Hát..-nevettem.- Ilyen bemutatkozást sem láttam még!-mondtam mire elnevették magukat.
-Egyééél!-mondta Louis és elkezdett mellettem ugrálni.
-Okééé!-nevettem rá, majd elfogyasztottam a reggelimet.
-Lizzie!! Gyere!-mondta és kihúzott a nappaliba.
-Csüccs! Megint!-nevetett és leültetett a kanapéra. A fiúk pedig sorban kirohantak a konyhából és leültek körém. Louis és Zayn mellém. Harry az egyik puffra, Niall a másikra. Zayn pedig a babzsákfotelbe, amin egy nagy piros Z betű volt.
-Mesélj magadról!-kiáltott rám Louis.
-Hát. Mit meséljek.. egy szegény lány vagyok, akinek az elmúlt két nap volt az élete legrosszabb időszaka. Amúgy egy könyvesboltban dolgoztam tegnapelőttig és az anyukámmal éltem tegnapig.-mondtam szomorúan.
-Mindig éheztünk. Apukámat sosem ismertem, anyu pedig nem keresett sokat sosem. Én segítettem neki mindenben, ő pedig nekem. Csak mi voltunk egymásnak..most pedig egyedül vagyok!-mondtam és egy szomorút sóhajtottam.
-Mi itt vagyunk neked!-mondta Louis és fél karral átölelt, mire könnyes szemmel elmosolyodtam.
-Mi leszünk a testvéreid!-nevetett fel Zayn.
-Köszönöm!-mondtam és kifolyt egy könnycsepp.
-Ne sírj hugii!-törölte le az arcom Louis. Furcsa módon az ő érintése nem zavart, úgy mint Harryé.
-Bocsi!-nevettem.-Hazavinnétek?-kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.
-Itthon vagy!-mondta Zayn.
-Nem, dehogyis! Ezt nem szabad!-mondtam és felálltam.
-De igen!-mondta Harry!-Már eldöntöttük! Itt fogsz velünk lakni Lizzie!-mondta mosolyogva.
-De..-kezdtem bele.
-Semmi de!-mondta Louis mosolyogva.
-Köszönök mindent fiúk!-mondtam mosolyogva.-De...-kezdtem megint bele.
-Mi de?-fürkészett Louis.
-Akkor is haza szeretnék menni egy kicsit..-sóhajtottam.
-Elviszlek! Legalább össze pakolja a cuccait!-fordult a fiúk felé, akik egyet értően bólintottak.
-Siess vissza hugii!-mondta Louis, én pedig elnevettem magam. Itt fogok lakni? Én? Te jó ég!
-Gyere!-mondta és elindult valószínűleg a bejárati ajtó felé. Felvette a cipőjét és odaadta az enyémet is. (Valószínűleg este levették rólam). Aztán beültünk a nagy fekete Range Rover-be (Harry dicsekedett vele mielőtt beszálltam).
-Anyu illata van!-emeltem fel egy párnát. Mire Harry elmosolyodott. Tovább pakolásztunk, amikor a nagy fényképes dobozhoz értem. Sóhajtottam egy nagyot, majd leültem a kanapéra és elkezdtem nézegetni az első albumot. Harry is csatlakozott.
Kiskori fényképek...
Harry jóket kuncogott rajtuk, én pedig mosolyogva nézegettem és lapozgattam az albumokat.
A képek nézegetésével jól elment az idő, sötétben kezdtük el bepakolni a dobozokat a kocsiba.
Mikor minden doboz bent volt leültünk a kanapéra szusszanni egyet.
-Huh..ez kemény volt!-nevetett Harry.
-Igen.-sóhajtottam.-De nekem az egész életem az volt.-mondtam, Harry pedig arcáról pedig lehervadt a mosoly.
-De mostantól más lesz! Mi segítünk neked! Megmutatjuk milyen az élet, ha nem vagy szegény.-mosolygott Harry.
-Én nekem mindegy az anyagi helyzetem. Csak jól érezzem magam a bőrömben.-mondtam és elmosolyodtam.
-Jól fogod!.-mosolygott.-Figyelj! Elintéztem anyukád temetését!-mondta komolyra fordítva a szót.
-Hogy...mi-micsoda?-dadogtam és megint könny szökött a szemembe. Nekem nem lett volna ehez erőm, úgyhogy hihetetlenül hálás voltam Harrynek.
-Köszönöm! Tényleg! Olyan kedvesek vagytok velem, pedig nem is ismertek..-mondtam.
-De úgy érezzük, mintha már ezer éve ismernénk! Amikor rád találtam megijedtem, de láttam, hogy lélegzel ezért felvittelek az egyik szobába. Reggel ott vártam, hogy felébredj, mert be akartalak mutatni a fiúknak. Már akkor éreztem, hogy te egy erős és különleges lány vagy!-mondta. A szavai a szívemig hatoltak. Símogatott a hanjga. Én pedig csak mosolyogtam.
A kocsiban ültünk és elindultunk az új otthonom felé. De furi ezt kimondani.
-Miért zavar ha hozzád érek?-kérdezte és egyik kezét a kormányról, a combomra helyezte.
-Ne haragudj! De valamiért zavaró.-mondtam és eltoltam a kezét.
-Louis-é miért nem zavar?-kérdezte és úgy tűnt mintha ideges lenne.
-Nem tudom! Hanyagolhatnánk ezt a témát??-emeltem feljebb a hangom. Fogalmam sincs miért. Valamiért amikor Harry hozzámért, furcsa érzés töltött el. Nem rossz, hanem jó..furcsán jó!
-Miért nem akarsz beszélni róla?-nézett a szemembe majd vissza az útra.
-Mert nem akarok rá emlékezni!-mondtam a Brad-es ügyre célozva és le sem vettem a szemem az útról.
-Nem bízol bennem?-hangja csalódott volt.
-Nem erről van szó! Friss és rossz élmény! Még nem állok rá készen, hogy elmondjam.-mondtam sóhajtva és a combjára tettem a kezem, hogy ne haragudjon. Megsimítottam és visszahúztam, mire mosolyra húzta a száját.
-Majd, ha készen állsz szívesen meghallgatlak!-mondta és rám mosolygott.
-Te leszel az első aki megtudja!-mondtam nevetve, mire ő is felnevetett. az út innentől kezdve csendben telt. Új élet, vigyázz, JÖVÖK!
Nagyon tetszik :) Várom a kövit <3
VálaszTörlésKoszonom..orulok h tetszik..;) <3 eddig minden blogommal elakadtam, de ugy erzem ez menni fog..;) Sietek.<3
Törlés